Eddigi életemben mindig is egy megodáskereső, pozitív szemléletű ember voltam. Ez a blogomban sem lesz másképp. Keresem a megodást. Vagy a megoldás talál meg engem? A végére kiderül…
Ebben az évben rengeteg, számomra mókás dolog történt meg velem.
Megkérték a kezem, megműtöttek vakbéllel (Itt jogosan tehetitek fel a kérdést, hogy ebben mi a mókás, de majd elmesélem.), utána gyorsan férjhez mentem, majd orvosról-orvosra jártam, ahol kiderült, hogy laktózérzékeny vagyok.
Megismertem a világ legjobb fej kineziológusát, akinek a hatására nekiálltam megtisztítani a lelkem és elkezdtem keresni az utam ebben a borzasztóan nagy és bonyolult világban. Legalábbis akkor még azt hittem, hogy bonyolultabb, mint a perturbációszámítás a matematikában…
Talán a legutolsó volt a legnehezebb és legfájdalmasabb része az évnek. Mert ugye, mindig az fáj a legjobban, amivel a legkevésbé akarsz szembenézni.
Így kezdődött az én pudingpróbám.
Biztosan Te is érezted már azt, hogy foglalkoznod kellene a lelkedet nyomasztó kérdésekkel, kételyekkel. Igaz? A válasz tudom, hogy sokatoknál az IGEN lesz. De ha nemmel válaszolsz, akkor sincs semmi baj, mert mindenki más-más életszakaszában jut el addig a pontig, amikor igenis szembe kell néznie a zavaró tényezőkkel. Előbb vagy utóbb Te is eljutsz odáig, a lényeg, hogy ne erőltesd. Majd jön. Kéretlenül.
De lehet, hogy előtte kopog…,
mint ahogy nálam is tette, egy nem túl kedves vakbélgyulladás keretében, egy szép tavaszi napon.
Figyelmeztető jel volt, amit akár figyelmen kívül is hagyhattam volna…
– Hé, Te! Igen, Te… aranyos vagy, kedves vagy, nincs veled semmi baj, de baromira nem jó úton haladasz. Pihenj egy pàr hetet, kérlek.
– Köszi.
Tényleg kedves vagy, hogy szólsz. De, hogy pár hetet? Én??? Aki 2 percet nem tud a fenekén ülni?
Így indult a befelé figyelésem története, az az idő, amit kívánok, hogy mindenki éljen át egyszer, még akkor is, ha néha legszívesebben beintenél az életnek és elhúznál Meselandiàba, ahovà még az út sem kanyargós…
De Meselandia vàrat magàra.
Remélem azért eljutok egyszer egy olyan helyre, ahol csak pillangókat kell kergetni és én lehetek mindenki jósàgos hercegnője 😉
De előtte egy kanyargósabb út vàr ràm. Egy ideje lépkedek ezen az úton, hol gyorsan vágtázva, hol lassú törpeléptekkel, attól függ, hol áll ki jobban a kavics a földből… Az úton, ami a felnőttek világába visz.
Ha kíváncsi vagy, hogy tértem rá az útra, hogyan evickélek rajta és milyen fontos dolgokra hívta fel a figyelmemet a kinez zseni útmutatóm, kövesd a blogot és a következő részben elkezdjük közösen az utat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: